dr. Mitnyan György az új elnök, a grémiumban Pető Tibor is helyet kapott

|  

Estébe nyúló, éves, rendes közgyűlést tartott csütörtök délután a Magyar Evezős Szövetség a Magyar Sport Házában. A főbb napirendi pontok között tisztújításra is sor került: a közelmúltban lemondott Dávid Imre után, az eddigi alelnök, dr. Mitnyan György került a következő négy évre az elnöki székbe. A megüresedett elnökségi tagságot a kétszeres világbajnok, olimpiai ötödik, Pető Tibor nyerte el. Dávid Imrének az örökös tiszteletbeli elnöki címet adományozták.

Dávid Imre a 117 éves Magyar Evezős Szövetség 13. elnökeként ’91. és 2010. között - mind között a leghosszabb ideig - vezette a sportágat. Az egykori nyolcszoros magyar bajnok, olimpiai és világbajnoki hetedik helyezett sportvezető érdemei közé tartozik többek közt a ’96-os veterán vb megrendezése, hogy sportága a NUPI utánpótlás-programjai közé került, és a szegedi pálya felújítása. Irányítása mellett 5 világbajnoki címet és két olimpián több döntős, pontszerző helyezést hoztak a magyar evezősök. Dávid Imre a második, aki az örökös tiszteletbeli elnök címet kapta. Jelenleg is a MOB Felügyelő Bizottságát vezeti.
Az elnöki posztra két jelölt volt, de a Külker EK képviseletében Mihály Tibor visszalépett Mitnyan javára. A jogász végzettségű Mitnyan György korábban majd’ három ciklust töltött a XII. kerület polgármestereként, alpolgármestereként; 1978-ban kezdett evezni az akkori FTC evezős szakosztályában, tagja volt az ifjúsági válogatottnak, könnyű súlyban országos bajnokságot nyert.

- A magyar evezés 14. elnökeként a sportág tradícióinak megőrzése mellett a megindult reformfolyamatok erősítését szeretném előtérbe helyezni. Az evezős szövetség elnöksége nagy súlyt helyezett az elmúlt években a stabil szakmai és pénzügyi háttér megteremtésére. A körülöttünk zajló - gyakran kaotikus - pénzügyi helyzet ellenére a szövetségünk új bázis megteremtésén - erzsébeti vízi bázis -, a klubok számának emelésén, a klubalapítási kedv erősítése mellett tört lándzsát. Reméljük, hogy a most elindított munkánk a 2016-os olimpiáig jelentős, eredményekben mérhető változásokhoz vezet majd. Bízom benne, hogy az evezős barátaink, új és régi támogatóink mellénk állnak és a sikert közösen fogjuk elérni - mondta megválasztását követően Mitnyan György.
 
- Az iskolák és egyesületek, valamint az egyetemek és a szövetség együttműködését kívánom szorgalmazni. Tevékenységemmel az utánpótlás-nevelési programokat és a szabadidősportot egyaránt támogatni szeretném - fogalmazott Pető Tibor.

A közgyűlés a Felügyelő Bizottság elnökének Dr. Regényi Tamást, tagnak Rockenbauer Gabriellát, Szalai Istvánt, Jenőfi Györgyöt és Bártfai Mártont választotta.

A közgyűlésen a 2010-es pénzügyi és szakmai terv mellett elfogadták a Tarján Tamás elnökségi tag által előterjesztett koncepciót, a 2016-ig szóló evezős fejlesztési stratégiát; az egyesületeknek kiosztották a 2009-es eredmények alapján járó díjakat, megemlékeztek a közelmúltban elhunytakról. Az elismerések között kiemelték a két váci edző, Ribári Katalin és Rapcsák Károly érdemeit, akik a Magyar Sport Napja alkalmából Jauernik Istvántól, az Önkormányzati Minisztérium államtitkárától és dr. Simóka Beáta sport szakállamtitkártól vehettek át elismerést. Az egyebek között Ott Zsuzsanna főtitkár az augusztus 13. és 15. között Szegeden megrendezésre kerülő, evezős egyetemi vb-ről tájékoztatott.

Budapest,2010. május 7.

Vasvári Ferenc

The difference between the right word and the almost right word is really a large matter — it's the difference between a lightning bug and the lightning.
Corllins University

I will forward this article to him. Pretty sure he will have a good read. Thanks for sharing!
Belford high school

I am looking forward for your next post, I will try to get the hang of it!
Ashwood University

Köszönet részére cserépdarab, szeretek olvasni webhelyére.Almeda University

Azt hiszem, az emberek sokkal jobban érdekli ez a helyzet. Nézd meg a útikönyvet, valamint felkészülni a nyári szünet.Adison High School

I'm the same way, I do my best to remain neutral.online graduate diploma It's hard,online undergraduate certificate if you communicate with the person the other person dislikes,online graduate certificate then you fall out of favor with them! I simple can't dislike a person, just because someone else does, I just can't.

Thanks for sharing. i really appreciate online degrees it that you shared with us online undergraduate diploma such a informative post..

Thank you for the auspicious writeup. It in fact was a amusement account it. Look advanced to far added agreeable from you! By the way, how can we communicate? Anti Candida Diet

Hi, Anti Candida Diet think that i saw you visited my blog so i came to “return the favor”. Causes Of Candida am trying to find things to improve my website! I suppose its ok to use some of your ideas!!

Tetszik, ahogy ő látja a dolgokat. Ez egy nagyon jó hozzáállás. Köszönet részére cserépdarab, szeretek olvasni webhelyére. spielzeug jouets

Ez egy nagyon érdekes szempontból. Tetszik a felülvizsgálatot. Azt hiszem, az emberek sokkal jobban érdekli ez a helyzet. Nézd meg a útikönyvet, valamint felkészülni a nyári szünet.
rent villas in Alps
rent villa in Tyrol for ski

You made some good points there. I did a search on the topic and found most people will agree with your blog.Real Estate Jobs

view counter
view counter