Budapesten ülésezik a FISA Orvosi Bizottsága

|  

Pénteken kezdődik Budapesten a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) Orvosi Bizottságának idei harmadik, egyben záró ülése. A szervezésben jelentős szerepet vállalt a grémium magyar delegáltja, Dr. Kokas Péter, a hazai szövetség elnökségének tagja, orvosi bizottságának vezetője. A tudományos ülés magyarországi rendezése sportdiplomáciai sikerként könyvelhető el.

A helyszín kiválasztása – NewYork, Varese, Budapest – a nyári, müncheni világkupa idején rendezett orvos bizottsági ülés egyik napirendje volt. Előzetesen a Magyar Evezős Szövetség elnöke, Dr. Mitnyan György támogatta a hazai rendezés ötletét. A német városban egyhangú szavazással Budapest került kiválasztásra, majd a tagok közötti hosszas egyeztetés után került december első hétvégéjére az ülés. Dr. Kokas Péter közbenjárásának köszönhetően a Magyar Olimpiai Bizottság – elismerve a konferencia nemzetközi sportdiplomáciai hatását – félmillió forint támogatást nyújtott az ülés lebonyolításához, kiegészítve a szövetségi hozzájárulást.

„A bizottság tagjai a New York-i Cornell Egyetemről, a Vancuver Egyetemről, a Tokiói Egyetemről, a Koppenhágai Egyetemről, az Ulmi Egyetemről és a Lille Egyetemről érkeznek, magam a Semmelweis Egyetemet képviselem; a dán kolléga egyben az ottani szövetség elnöke is. A megbeszéléseket pénteken délután kezdjük. Szombaton a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Centruma látja vendégül a bizottságot és tart számunkra tudományos kerekasztal-beszélgetést, továbbá bemutatja azon vizsgálati eredményeit, melyeket Peking óta készített a hazai válogatott kerettagokon” – foglalta össze a programot Kokas doktor.

 

Szép a szövetség hozzájárulása az ülés lebonyolításához, de most nem lenne fontosabb az olimpiai felkészülésre koncentrálni és azt támogatni? Vagy az már ki van pipálva?
A MESZ mivel támogatja a már kvótát szerzett csapatot a felkészülésben?
Nekem is van egy "ötletem": evezzen a magyar 2- a döntőben!
Jó ötlet? van aki ezt támogatná? MOB? MESZ? Dr. Mitnyan György? Dr. Kokas Péter? Valaki???!!!

Tisztelt Evezős Szövetség! Tényleg szeretnék konkrét választ kapni, hogy a Simon-Juhász kettest miként támogatja az olimpiai felkészülésben?

Erkölcsileg, anyagilag? Kapnak e új hajót esetleg?

view counter
view counter