A mai A döntők 9:30-tól kezdődnek, ahol 7 magyar csapatért szoríthatunk.
Női könnyűsúlyú egypár A döntő
Az első futamban Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú egyesben jutott döntőbe a Szegeden zajló 11. Egyetemi Evezős Világbajnokságon.
A Tóth Evelin - Sáska Beáta női kétpárevezős egységünk is biztosította helyét vasárnapi döntőben, miután 2. helyen végzett középfutamában.
2010. Augusztus 13.-án, pénteken, az előfutamokkal megkezdődtek a versenyek a 11. Evezős Egyetemi Világbajnokságon, Szegeden. A versenyzőket erős toló szél és nap sütés várta, amit csak a délután során tartott reményfutamok alatt zavart meg egy enyhítő zápor.
Az Orbán-Vanczák páros rekorddal nyerte a 22. Budapest-Baja evezős távversenyt
Pénteken hajnalban, Budapesten rajtolt a 22. alkalommal kiírt Budapest-Baja evezős regatta; 33 hajóban összesen 103 versenyző, köztük 87 magyar, 14 német, 1 holland és 1 ukrán versenyzővel. A 165 kilométeres távot 9 óra 22 perces idővel, az Orbán Gergely-Vanczák Gergely páros teljesítette a leggyorsabban, két perccel megdöntve az eddigi rekordot.
A szegedi Maty-éren, szombaton folytatódtak a 111. Evezős Országos Bajnokság küzdelmei, újabb számokban avattak bajnokokat.
Letölthető a 111. Evezős Országos Bajnokság második napjának eredményei.
http://hunrowing.hu/versenyek/orszagos-bajnoksag-0
Szegeden, a Maty-éri gróf Széchenyi István Evezős pályán július 16. és 18. között rendezi a Magyar Evezős Szövetség a Magyar Köztársaság 111. Országos Bajnokságát. A három napos regattán 25 klub, mintegy ezer evezőse vesz részt, a szervezők kilencven versenyszámban avatnak bajnokot, többek közt adaptív evezésben, szellemi fogyatékos és mozgássérült sportolók között. A mini 11 évesektől a veteránokig minden korosztály hajóba ül, a legidősebb versenyző 1921-es születésű. Pénteken az első versenynapot bonyolították.
